I need your love...

02.30

-Nézz körbe,hogy hol lehetnek a srácok addig hozom a bőröndödet. -adott puszit az arcomra Ash mire bólintottam és elkezdtem nézelődni.

-Zoe!! -hallottam meg a nevem kiáltását majd mikor megfordultam széles mosoly terült szét az arcomon és a srácok ölelésébe vontam magamat.

-Srácok nem kapok levegőt. -nyögdécseltem ki a szavakat mire nevetve elengedtek.

-Bocs. Végre újra itt vagy.- karolta át a nyakamat Luke és egy puszit nyomott a hajamra.

-Annyi mindent be kell még pótolnunk. -ugrándozott Meg de miután Ash is megjelent mellettem összekulcsoltuk az ujjainkat éles sikítás tört ki belőle ami bezengte a repteret. -Édes istenem mennyit kellett erre várnunk.-borult a nyakamba én meg félkézzel kacagva megszorongattam Megant.

-Irány haza. -kiáltotta Mike majd beszálltunk a kocsiba és haza felé vettük az irányt. Mármint nem egészen.

Kérdőn néztem Ashyra amikor hozzájuk parkolt le de csak mosolyogva megrázta a fejét kiszállt majd kinyitott nekem is az ajtót.

-Gentleman. -kuncogtam. 

-Te menj előre. -tolta meg a seggemet Ash majd amikor kinyitottam az ajtót hangos sikítás csapta meg a fülemet és rengeteg ember akik azt kiáltották üdv újra itthon! 

Szemembe könnyek gyűltek úgy szaladtam oda szüleimhez aki szorosan öleltek.

Miután megvolt a családi ölelkezés,ünneplés, Ashy megragadta a kezemet és a kocsija felé vettük az irányt.

-Én meglepetésem még hátra van. -kacsintott rám majd újra beültem mellé.

Szemöldököm ráncba szaladt mivel nem tudom miért hozott haza. 

Miután megálltunk elővett egy fej pántot és a szememre kötötte.

-Gyere. -segített kiszállni a kocsiból majd megkapaszkodtam benne és óvatosan lépkedtem mellette.

-Levehetem? -búgta édes hangon  a fülembe mire hevesen bólogattam.

Miután lekerült a szememről a kendő és elém tárult a fám tele lampionokkal a földön rózsa szirmok hevertek és égő gyertyák egy szívet ábrázoltak teljesen elképedtem. A sötétedő égbolthoz tökéletesen illetek a lampionok és az égő gyertyák. Gyönyörű volt.

-Köszönöm Ash. -néztem gyönyörű zöld szemébe de az enyémből már hullottak a könnycseppek.

-Szavakat se találok erre az egészre. -szipogtam.

-Nem is kell. Látom,hogy tetszik. -törölte le a könnyeimet hüvelykujjával. - Emlékszem arra az éjszakai bálra,veszekedtünk egymással,de az együttes a kedvenc számunkat játszotta ,s én szorosan a karjaimba fogtalak.Táncoltunk szorosan egymás mellett, lassan.

S én megesküdtem, hogy sosem hagylak el.Emlékszem mennyit beszélgettünk a kudarcainkról,
hogy hogyan állnánk rajtuk bosszút. Sosem bizonyítottam be mennyit jelentesz is nekem később pedig hibát hibára halmoztam és rossz döntéseket hoztam. Mindig a karjaimba akartalak tartani és vigyázni rád. Imádtam szemedbe nézni és elveszni bennük, nevetésed betöltötte szürke napjaimat és fényt hozott az életembe. És ezt a csomó érzést azért váltottad ki belőlem mert szeretlek. Beléd szerettem Zozze. -néma este ránk telepedett és alig bírtam levegőt kapni a szavaitól. Megérintettek. Mert én is ezt érzem iránta. 

Ajka egyre közelebb volt már az enyémhez majd megéreztem édes puha ajkait ahogyan lágyan kóstolgassa az enyémeket. Ajkaink szinkronba mozogtak egymással és tökéletesen egybe illetek. Nem kapkodtuk el csókunk lassú volt még is szenvedélyes és érzelmekkel teli. Úgy csókoltam, mintha ő lenne a levegő, ami nélkül megfulladnék, és ő ugyanígy csókolt vissza. Az egész olyan volt, mint egy tündérmese - csak éppen nem mese volt, hanem maga a valóság, és mindez velem történt.

Úgy érzem teljesen megérte várni erre a pillanatra. Kapcsolatunk legszebb kezdete mely egy lágy és szerelmes csókkal kezdődött de a végét még egyikünk se sejtette.