I need your love...

02.22

Augusztus 11.

Az esküvő napja. Amikor mindenkivel újra találkozok. Amikor a szívem azon része mely Ashtont szereti soha többé nem gyógyulhat be.

-Biztos,hogy minden rendben lesz? -figyel rezzenéstelen arccal Conor.
-Hogy lehetne minden rendben? Elveszítettem őt. -hajtom le a fejemet,hogy ne kelljen a szemébe néznem.
-Nem te veszítetted el őt! Hanem ő veszített el egy olyan kincset aki igazán szereti. -emelte fel a fejemet,hogy rá nézzek.
Csak egy aprót bólintottam hisz mit is mondhatnék erre?
A hajamat kivasaltam, sminknek csak egy szempilla spirált vittem fel a  szememre és egy sötétebb árnyalatú piros rúzst az ajkaimra.
Ruhának maradt még az amit a bálra akartam felvenni és hozzá egy gyönyörű fekete magassarkút.
-Ma rájön,hogy mit veszített. -nézett végig mosolyogva Conor és megpörgetett.
-Köszönöm. Köszönök mindent. -borultam a nyakába és amilyen szorosan csak tudtam úgy öleltem.
Az ölelése adott némi bátorságot és erőt az elindulásra.
-Na indulj nehogy végül elkéss. -adott puszit a homlokomra majd biztatóan rám mosolygott és az utamra engedett.
Egy nagy sóhaj kíséretében intettem neki majd elindultam a taxihoz ami kivisz a reptérre.
Fél óra repülő után megérkeztem San Joseba ami gyönyörű tengerpartjáról híres. Telefonomban kikerestem Luke számát majd megnyomtam a hívás gombot.
-Szia Luki,megérkeztem. -és ezt őszinte mosollyal az arcomon mondtam ki. Ha arra gondolok,hogy újra láthatom őket a mosoly úrrá kerekedik rajtam.
-Zoeeeee... -hallottam Megan sikítását mire felnevettem.
-Nyugi baby nem sokára nyakamba borulhatsz. -kuncogtam majd elköszöntem és letettem a telefont.
Újra fogtam egy taxit majd minél közelebb éreztem magamat a helyszínhez annál idegesebb lettem és nyugtalanabb.
-A pokolba is. -mordultam fel miután kiszálltam a taxiból és fizettem.
Nem akarom látni a boldogságát amikor én boldogtalan vagyok nélküle.
Nem akarom őt elveszíteni amikor már rég elveszítettem de még nem tudatosult bennem.
Nem akarom,hogy azok a szép emlékeim elhomályosuljanak és köddé váljanak.
Nem akarom,hogy mást szeressen mikor én a szerelmére vágyom.

***
A helyszín? Szóhoz se jutok. Egyszerűen káprázatos. Az oltár pontosan az óceánnal szemben van a homok tele van szórva rózsa szirmokkal és gyertyákkal kivan rakva a nevük az oltár körül.
8.45 van és én egyedül állok a székek között senkit se ismerve a jelenlévők közül akik halkan sutyorognak. Már éppen szeretnék írni a srácoknak  a hol fenében vannak amikor meghallok egy éles sikítást. Rögtön tudom,hogy ki lehet csak is. Megfordulok a tengelyem körül a szememből máris özönlőnek a könnyek amikor meglátom Megan kisírt szemeimet és egyenesen rám veti magát.
Zokogva öleljük egymást és próbáljuk a másikat nyugtatni de annyira sírunk,hogy az szinte lehetetlen.
-Végre itt vagy. El se hiszem. -próbálja törölgetni a szemét Meg amit elmostak a könnyei. -Egy órát vacakoltam a sminkemmel erre... szét bőgöm. -nevet fel mire mosolyogva nézem boldog arcát. -De látom ezen a téren semmit se változtál.-kuncog és csak a sima szempilla spirálomra célozz.
-Nem igazán. -nevetek fel.
-Mamamiamadonamamazérra. -kiállt  fel egy jól ismert hang és már is a levegőben vagyok.  -Zoe Stewart! -pörget meg a levegőben Luke.
-Luki. -borulok a nyakába miután letesz a földre és amilyen szorosan csak bírom ölelem a nyakát.
-Gyönyörű vagy. A fenébe is mennyire hiányoztál hugi.- puszilja teli az arcomat mire jó ízűen felnevetek.
-Hééé minket ki ne hagyjatok a családi ölelésből. -kiállt fel Mike és Cal mire elengedem Lukeot és a két srác nyakába borulok.
-A két lökött idiótám. -nevetek fel és össze borzolom  a hajukat.
-Hé 2 órát tökölődztem míg sikerült beállítanom a hajamat. -nyávog Mike mire Luke felhorkan.
-Csak 1 óra volt jó?-rázza a fejét mire belőlem kitör a nevetés.
-Úgy hiányoztatok srácok. -törlöm el a könnyeimet.
-Családi ölelés. -ugrál Cal mire mint régen egy családba össze ölelkezünk. Csupán annyi különbséggel,hogy a férj nincs köztünk.
-Zoe?- ezt a hangot 100 férfi hang közül is felismerném. Ez a hang mely egy évvel ezelőtt minden egyes nap boldoggá tett. Ez a hang melyet ha meghallottam mese volt füleimnek. És ez a hang mely össze törte a szívemet.
-Ash? -fordultam meg és szembe találtam magamat a legédesebb, legaranyosabb és leghelyesebb sráccal a világon.A régi szakadt fekete csőnadrágja  a kedvenc bakancsom és a fején virító bandána már sehol se volt. Ezek helyett szépen vasalt fehér ing, egy méreg drága olasz öltöny. Úgy nézett ki mint aki éppen házasodni készül.
Nem állok még kész,hogy beszéljek vele!!! A fenébe is! Hogy bírjak úgy a szemébe nézni,hogy ne sírjam el magam és valljak neki szerelmet,hogy mit jelentett nekem régen és az utóbbi egy évben amikor egyszer se keresett de minden nap vártam? Hogy nélküle nem olyan az életem mint régen. Nélküle sivár és fekete. Szeretem őt mindig is szeretni fogom!