I need your love...

02.25.

-Ashton miért vagy itt? -nézett rám komoly tekintettel majd levette arcáról a kezemet.

-Zoe tudom,hogy haragszol rám és minden jogod meg van rá mert egy segg fej vagyok. Úgy tiportam bele a szívedbe és okoztam fájdalmat,hogy még csak észre se vettem. Még csak barátnak se voltam jó és méltó hozzád. Mégis,hogy bírtad ki velem ennyi éven keresztül amikor ilyen kegyetlen voltam veled,hogy mindig csak a saját bajaimmal foglalkoztam? -tettem fel a kérdést de mielőtt válaszolhatott volna megráztam a fejemet. -Szerettél. Bíztál benne,hogy egyszer ugyanúgy fogok érezni irántad mint ahogy te irántam. Még azok után is reménykedtél,hogy sose dicsértelek meg,vagy kérdeztem meg,hogy mi a baj... de tudod miért volt mindez? Mert egy önző féreg voltam aki félt,hogy összetörik és egy nyápicet csinálnak belőle aki egy lány után fog sírni. Féltem,hogy ha szakítanánk ilyenné válnék. Hát ezért könnyebb volt úgy tennem mintha észre se vettem volna nap mint nap gyönyörűségedet,szemed játékosságát,huncut mosolyodat és nem törődni az érzéseiddel. Féltem érezni. Féltem attól az érzéstől ami úrrá lett rajtam mikor veled voltam. Mindig bearanyoztad a napomat amikor hallottam édes nevetésedet,vagy ahogy hozzám bújtál,hogy védelembe legyél.

Tudod csak most gondolkoztam el igazán azon: Hogy bírtam? Hogy nem mertem bevallani az érzéseimet és végül,hogy hagyhattalak elmenni? Csak most látom mennyi rossz döntést hoztam veled kapcsolatban. Most pedig itt állok előtted és próbálom elmagyarázni a dolgokat de mégis rettegek. Rettegek attól,hogy a szemembe nézel és kimondod,hogy nem szeretsz és elküldesz. Én idióta. Zoe,én nem akarlak elveszíteni. Veled akarok lenni. Fogni a kezed,csókolni ajkaidat, és karomban tartani. -mély levegőt vettem majd kimondtam. -Mert szeretlek. -gyönyörű szemeibe néztem,homlokomat az övének döntöttem és reménykedtem,hogy viszonozni fogja a csókomat.

~Zoe szemszöge~

Ez csak álom! Álmodom csak ugye? Erre várok már azóta,hogy szerelmes lettem belé most pedig,hogy megtörténik megszólalni se bírok. A szavak a mondatok melyek elhagyták a száját egyszerre repített a mennybe de ugyanakkor taszított a pokolba. 

Ki mondta,hogy szeret. Szeret engem. Talán annyira mint én. Nagyokat nyelek,a torkomban a hasamban gombóc nőtt. Becsukom a szemem és várom,hogy ajka találkozzon az enyémmel és,hogy végre érezhessem a szerelmét amire már oly rég várok.

Ajkai már súrolják az enyémeket mikor csapódik az ajtó és letaszítják rólam Asht. 

Szemeim kipattannak és rémülten kapok a számhoz mikor meglátom,hogy Conor egy erős ütést visz be Ashton arcába mire neki hátra hanyatlik a feje. 

Nem várt erre az ütésre így mielőtt vissza üthetne újabb ütés éri amitől már megtántorodik.

-Conor!!!-sikítom és a hátát megragadva próbálom elrángatni a földön heverő vérző Ashtonról. -Conor ő Ash. -ütögettem zokogva a hátát mire mikor meghallja a nevet rémülten engedi el a srác ingét amit már a vér beszívott. 

-Zoe én én ne.m tu.d.tam. -akadozik a nyelve.

Oda rohanok az eszméletlen sráchoz és zokogva a nyakába borulok. 

-Végre elmondta az érzéseit és,hogy szeret erre te agyon vered. Normális vagy? -sikítom hisztérikusan és Ashton mellkasát simogatom. 

-Zoe.én azt hittem,hogy idegen és,hogy rád mászott. Ne har.agu.dj. -nyögte ki a szavakat.

-Ash! Hallasz engem? Szerelmem! Kérlek ne csináld ezt. -zokogva csókolom le arcáról a vércseppeket. -Mit állsz ott? Hívd már a mentőt. -kiáltom mire rögtön a telefonja után kap és hívja a mentőt.

-Mindjárt itt lesznek hallod? Csak tarts ki! -fúrom a nyakába a fejemet és össze kulcsolom a kezünket.

Nem sokára meghallom a szirénákat majd berontanak hordággyal és ráfektetik Ashtont.

Rákapcsolják lélegeztetőre és viszik az autóba.

-Szeretlek. -suttogom majd elengedem a kezét és egy lágy csókot nyomok a szájára majd hagyom,hogy elvigyék.