012.

012.

A szobámra emlékeztető helységben tértem magamhoz majd amikor jobban szemügyre vettem megnyugodva vettem tudomásul,hogy az enyém.

Az ágyamon feküdtem majd a szobám sarkából lélegzetvételeket hallottam mire rémülten oda kaptam a fejemet és Ashton ideges tekintetével találtam magamat.

Egyre jobban tértek a felszínre az emlékek ahogy Ashton kiüti azt a srácot és a sok kiabálás. 

-Te tönkre tetted az estémet. -kiáltottam el magamat mire rám kapta a tekintetét. 

-Még,hogy én? Ezt komolyan gondolod? -szinte már ordította mire összerezzentem.

-Te nem hagytad,hogy jól érezzem magamat. -kiáltottam vissza.

-Igen??? Miért szerinted nekem nem lett volna jobb inkább Anabellel lenni mint,hogy egy részeg lányról koptassam le a nyomulós csávóját? Hmmm? Szerinted én tettem tönkre a te estédet mert szerintem rohadtul fordítva van.- ordította a szavakat.

-Te kezdted az egészet... én miattad... -a hangom már alig volt hallható majd gyorsan befejeztem a beszélést mire olyat mondanék amit nem szabadna. 

-Miattam? Igen? Te mindent rám kensz?? Azt se tudom miért vagyunk barátok!!! Még ha az is baj ha segítek. -ütött bele a falba mire könnycseppjeim megeredtek.

-Látod azt én se tudom. -csuklott el  hangom majd lehajtottam a fejemet és már csak arra emeltem fel amikor bevágódott az ajtóm.

Ezzel nem csak az esélyemet de a barátságunkat is tönkre tettem...
-Ashton szeretlek. -kiáltottam el magamat majd görcsösen sírni kezdtem kezembe temetve az arcomat. -Mindent csak miattad tettem! -suttogtam a szobába a szavak pedig ólomként zuhantak vissza rám.-Miattad rúgtam be,hogy ne lássam mással milyen boldog vagy,miattad viseltem el a nyomulós vámpírt,hogy csökkenjen a fájdalmam amit te okoztál nekem. Minden/t miattad történt/tettem. -szipogtam és a magamért érzett utálat lassan gyűlöletté vált...