I need your love...

02.04.

~...~

A fiú a kikötőben ül és hallgatja a hullámok moraját.

A lány a messziségbe mered és a hullámok csattogása számára most a melódia és a nyugalom.

Fiú nem így akarta. Nem akarta elveszíteni a lányt.

Lány sose akart elmenni a fiútól mellette akart maradni egy életen át.

A fiú későn jött rá a valódi érzéseire amikor már késő.

A lány még mindig nehezen fogja fel,hogy ennyi év után csak ennyit jelentett a fiúnak.

A fiú szerelmes volt a lányba de csak most jött elő a valódi érzelmei amiket eddig takart. Csak most merte bevallani magának mit érez valójában a lány iránt.

A lány reméli,hogy túl tudd majd lépni a fiún és fog tudni még úgy szeretni valakit ahogy őt szerette.

A fiú összetört.

A lány összetört szíve darabokra hullott.

~Az, hogy mi köt össze minket, néha megmagyarázhatatlan. Akkor is összetart, ha már a köteléknek el kellett volna szakadnia. Van, ami még a távolságot is legyőzi, és az időt és a józan észt; és néha egy kötelék örökké tart. ~

~Ashton szemszöge~

Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül - a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen - a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:
- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani.