I need your love...

02.56

/Zoe szemszöge/

Megan nem rég ment el de a fejembe még mindig az-az egy mondat jár. Nem tudom,hogy készen állunk-e még főleg,hogy itt van Anabell is.Minden esetre azért elmegyek majd orvoshoz. 

Ránéztem a naptárra és azt szúrt szemet,hogy Anabell már majdnem 2 hete itt csekkol a házunkba és rontja a levegőt. 

Ashton még mindig nem jött haza így inkább lementem a konyhába ahol Anabell nézett rám keserű mosollyal és egy dossziét tartogatott.

-Zoe beszélnünk kell. -mutatott az előtte álló székre. Fogalmam sincs,hogy mi ez a fontos dolog de szót fogadtam.

-Tudom,hogy kifogsz akadni mert ki ne tenné ha ilyen hír fogadná mint téged. -tördelte az ujjait én pedig hülyén bambultam rá mert semmit se értettem abból amit beszél.

-Légyszíves beszélj érthetően. -szóltam rá mire bólintott és elém tolta a dossziét.

-Ezek a papírok elmondanak majd mindent.-hajtotta le a fejét én pedig már kezdtem aggódni így óvatosan nyitottam fel az elém táruló papírhadsereget.
Amikor a laptetején megláttam az orvosi pecsétet a szívem aligha dobogott rendesen.
A szemeim átfutották az átkozott sorokat melyek belevájtak egész testembe és csak a kínzó fájdalmat éreztem.
-Hazugság! Ashton nem csalt meg! -ordítottam a képébe a könnyeim pedig megeredtek az arcomon.
-Sajnálom Zoe.-hangját próbálta keserűvé tenni csak,hogy nem érdekelt.
-Mit sajnálod? Hmmm? Ez volt mindvégig a terved te ringyó!! Miért pont Ashton kell ha engem szeret? Miért? Mit tettem neked,hogy tönkre akarsz tenni? -a hangom a végére már teljesen elhalt. A zokogás és a kiabálás mérhetetlenül lefárasztotta a testemet.
-Zoe ennek a gyereknek apa kell. És én fel akarom nevelni. Életet akarok adni neki. -nézett a szemembe majd újra ránéztem a papírokra mely a jelenlegi valóságot tükrözte. Ashton nem csalhatott meg. Hisz szeret. Feleségül vett!!!
-Ashton és köztem mindig volt egy láthatatlan kötelék. -folytatta Anabell és ezek az átkozott szavak annyira felidegesítettek,hogy neki rontottam a lánynak.
-Nekem te ne beszélj itt kötelékről. Sose szeretted őt. Csak játszottál vele örök életedbe te ribanc. -téptem meg a haját de az erőm oly szinten elhagyott,hogy a földre estem. -Miért pont ő kell neked? Akit mindenkinél jobban szeretek? -zokogtam fel és arcomat a tenyerem közé temettem.
Ebben a pillanatban nyílt az ajtó és a régi vidám Ashton jött be rajta de amikor meglátott elrémült.
-Mi történt itt? -nézett rám és egyre közelebb jött de én felpattantam a földről és elé álltam.
-Miért kellett ezt tenned velem? Én őszintén szerettelek! Ha mindvégig őt szeretted és tőle akartál családot miért nem mondtad meg te mocskos féreg? Miért kell nekem állandóan fájdalmat okozni? -ezzel befejeztem amit mondani akartam és elrohantam mellette egyenesen az utcára és a lábam csak szelték az utcákat. Ez nem történhet meg velem! Elveszítettem. Elveszítettem Őt!!!