I need your love...

02.51

Hogy kiről beszélek? Szerintem nem nehéz kitalálni... Anabell!!! Aki döntés elé helyezte Ashtont majd elvette tőlem. A legnagyobb hibás ebben az egészben Ashton volt. De már elfejtettem,már nem nézek vissza a múltba most még is,hogy itt áll kisírt szemekkel elkent sminkel minden elő tör belőlem.

-Anabell??... te-te mit keresel itt? -Ashton az aki először szóhoz bír jutni 5 perc kínos csend után.

-Nincs hova mennem! -temette fejét a két kezébe és sírt. Életében először "őszintének" láttam.

-Mi történt? -hangom semleges volt nem éreztem vele együtt érzést se megkönyörülést amiket tett.

-Átvertek és utcára dobtak. -nézett fel egy pillanatra de a szégyenében újra eltakarta az arcát.

-És miért ide jöttél? -hangom dühös volt de tudtam,hogy Ashton már megsajnálta.

-Nincs senki olyan aki befogadna és ne lennék terhére. -hajtotta le a fejét és már épp akartam mondani,hogy miért szerinte nekünk mi,de Ashton megakadályozott.

-És itt szeretnél maradni ugye? -kérdezte Ashton mire Bell csak bólogatott. Ashton már most bedőlt annak az Anabellnek aki csak megjátssza magát és akibe bele szeretett.

-Nem sokáig ígérem csak míg sikerül máshol megszállnom. Nem leszek terhetekre,egész nap nem is fogtok látni. Ígérem. -ocsúdott fel és a sírást átváltotta a mosoly.

-Rendben? -nézett rám Ashton mire megvontam a vállam és vissza mentem a házba.

Őszintének tűnő könnyek melyeket elhisznek az emberek. Melyek egy szerelmet tudnak romokba dönteni. 

-Megmutatom a szobádat. -hallottam Ash hangját aki felfelé tartott Anabell táskájával.

-Köszönöm Zoe. Köszönök mindent.- mosolygott rám Bell mire csak biccentettem egyet. Ezt majd akkor mond ha úgy távoztál innen,hogy nem tetted tönkre a szerelmünket és nem tört újra darabokra a szívem. Majd akkor köszönj meg mindent drága!

Elkezdtem készíteni a vacsorát de a kés nem mozgott rutinosan a kezembe mint máskor. Ideges voltam és zaklatott. Nevetés szűrődött le az emeletről a kés pedig megcsúszott a kezembe és ejtett egy nagyobb vágást az ujjamon amiből dőlni kezdett a vér. Ráhajtottam a fejemet a két kezemre és nem érdekelt,hogy minden csupa vér csak az emlékeket láttam magam előtt és a hangjuk töltötte be az egész házat. Nem teheti ezt meg újra velem ,hogy elveszi tőlem! Ashton pedig nem tehet tönkre engem még egyszer. Azt már nem tudnám elviselni. Nem tehetik meg ezt velem még egyszer.