034.

034.

Másnap...
Reggel az életkedvem a béka segge alatt van. Egy tantárgyra se készültem mi több ma éppen fizikából írunk amiből persze,hogy sík hülye vagyok.
Bele rúgok dühömbe az ágyba de arra nem gondoltam,hogy nekem fog fájni és nem az ágynak. Pár sort még szitkozódtam majd dühöngve letrappolok a konyhába és csak annyira voltam otthon,hogy elköszönjek a szüleimtől.
A szokásos sietésemet megzavarja az előbbi történés következményei...rohadtul fáj a lábam és csak bicegni bírok a lábamon. Ránézek a telefonom órájára és rémülten veszem észre,hogy 3 percem maradt beérni és még csak hol vagyok.
10 perc késéssel beérek fizikára a homlokomról gyöngyöznek az izzadság cseppek és a tanár szúrós tekintete se segít.
-Hol maradt Mr.Stewart? Tudja,hogy ma dolgozatot írnak. -morgott rám a tanárnő mire csak felsóhajtottam.
-Igen tudom és sajnálom csak történt egy kis baleset a lábammal. -vallok igazat.
-Foglaljon helyet ha nem sikerül befejeznie a dolgozatot vessen magára. -nyújtja át a papírt.
Arcom görcsbe rándul és idegesen foglalok helyett. Ránézek a dolgozatra átfutom szememmel a feldatokat ahova definíciót kell írni oda kanyarítok pár sort majd be is adom a dogát. Hibáztathatnám egészért Ashtont de fölösleges. Ha nem hagyom levegőhöz jutni már csak nem fogom a segítségét kérni...
Végre kicsöngetnek és mivel a következő óránk is itt lesz nem kell mennem sehova.
-Zoe miért nem írtál,hogy segítsek fizikában?-Ashton értetlen arccal nézz rám. Zoe csillapodj le ne legyél pávián.
-Tudod én kértelek csak velem ellentétbe elküldtél melegebb éghajlatra,hogy hagyjalak levegőhöz jutni és ne csak velem foglalkozz. Te írtad,mit szerencsétlenkedsz? -szemébe nézve dühöngtem de az értetetlenség még mindig ott volt rajta.
-Én ilyet nem írtam neked.- vakarta meg a fejét és elővette a telefonját. -Látod? -tette elém amikor az utolsó sms üzenetünk bukkant elém.
-Akkor ez mi? -vettem elő én is és felé mutattam a képernyőt.
-Sziasztok. Zoe minden rendben a lábaddal? Eléggé sántítasz,szerintem menj le a suli orvoshoz. -Anabell gondoskodó tekintettel meredt rám és küldött felém egy mosolyt.
Bólintottam majd szó nélkül le léptem faképnél hagyva Ash és az előbbi beszélgetésünket. De neki tényleg nem mutatta az üzenetet és arcvonásai is őszintének tűntek,hogy tényleg  nem tudja miről van szó.
Miután a suli doki ellátta a lábamat és bekötözte írt nekem egy engedélyt,hogy engedjenek haza.
-Pihentesd a lábadat esetleg borogasd és holnapra már szépen lemegy a púp és már nem fog annyira fájni se. -mosolygott rám mire bólintottam és elvettem tőle a papírt.
-Köszönöm. Viszlát. -intettem.
-Hova mész? -került elém 4 ijedt arc Megan,Luke,Calum és Mike társaságában.
-Doki haza küldött,hogy pihentessem a lábamat. -kanyarítottam egy gyenge mosolyt.
-Suli után át menjünk? -kérdezte Luke és Ash is oda jött hozzánk.
-Bocs de én nem tudok. Anabellel megyünk FOB koncertre.- mosolygott Ash de az arcomból a vér is kiszökött. Szép, még 1 hónapja úgy volt,hogy én megyek vele erre meghívja rá a csaját aki nem is szereti és szerintem nem is ismeri őket úgy,hogy nekem nem is szól csak az utolsó pillanatban.
-Minden rendben? -nézz rám aggodalmas tekintettel Megan mire egy aprót bólintok.
-Mennem kell. -intek nekik és megfordulok és az ajtó felé veszem az irányt mire pont becsöngetnek.
Ha nem fájna a lábam sírva rohannék haza de amiért ez gyakorlatilag lehetetlen némán sétálok az utcán a könnycseppjeimmel. Az eső is elered ami normál esettbe felcseszne de most kimondottan örülök neki. Kellemes eső illat lenyugtat és az könnyeimet se látja senki.
Régen olyan más volt minden. Nem sírtam miatta. Szerettem de nem okozott fájdalmat... Nem rázott le egy olyan csaj miatt akit még aligha ismer igazából. És nem felejtett el engem.
Hiányzik a régi Ashton a régi szép idők...bár akkor se viszonozta az érzéseimet de tudtam,hogy fontos vagyok neki.