I need your love...

02.10

6.55-re jár az idő én pedig idegesen tördelem az ujjamat az este miatt. Mivel nem mondta,hogy hova megyünk és,hogy esetleg csípjem ki magamat megelégedtem egy fehér inggel amit betűrtem fekete szaggatott farmerembe a hajamat pedig copfba kötöttem.
Majd megszólalt a csengő így felkaptam a magassarkúmat és már siettem is az ajtóhoz.
-Szia Zoe. -mosolygott egy szál rózsával a kezében Conor.
-Köszönöm. -fogadtam el a virágot. Aranyos volt tőle,hogy észbe tartotta.
-Gyönyörű vagy.- ölelt meg mire bókja miatt elpirultam. Még jó,hogy nem tettem púdert.
-Köszi.- hajtottam le szégyellősen a fejemet majd mikor végig mértem ruháját megállapítottam,hogy szinte egybe öltöztünk mivel rajta is egy fehér ing és farmer volt.
-Indulhatunk? -nyújtotta felém a kezét mire biccentettem és ujjai közzé vette az enyéimet.
Lassan lépkedtünk egymás mellett és a szokásos nagy zűrzavart felváltotta béke és a nyugalom. Szeretek Conorral lenni mert egyfajta boldogságot,hoz a napjaimba és elfeledteti velem amit szeretnék.
Mindig képes valami bolondsággal megnevettetni és amikor látom a mosolyát melegség tölt el és boldog vagyok. Nem kellet sokat várnom és keresnem míg megtaláltam őt. Csak nyitott szemmel kell járni és rossz automatához menni.
Nem sokára megérkeztünk egy gyönyörű szép tiszta réthez amitől elállt a szavam.
-Las Vegasnak vannak ilyen nyugodt és békés helyei is?- mosolyodtam el mire aprót felnevetett.
-Igen van. -kuncogott majd elkezdett magával húzni.
Olyan hirtelen állt meg,hogy neki csapódtam a vállának.
-Bocs. -nevetett Conor és puszit nyomott a fejemre.
-Ez csodaszép. -kaptam a szám elé amikor megláttam a gyertyákkal megvilágított pikniket tele a kedvenceimmel.
-Reméltem,hogy tetszik. -mosolygott rám majd leültünk a plédre.
A táj egyszerűen mese szép volt és ahogyan a kis mécsesek megvilágították a környezetet még csodálatosabbá tette. A mécsesek hangulatot adtak az estének és arra is jól jött,hogy láthassam Conor arcát.
Halkan beszélgettünk vagy nevettünk a másik történetén. Conor épp azt mesélte,hogy amikor 9 éves volt nővérre úgy ráijesztett,hogy ha nem eszi meg a spenótot amit ki nem állhatott,hogy ha az anyja megkérdezte mit kér csak spenótot mert mondani.
-Azóta is utálom a spenótot.- undorodott el mire felkacagtam és elképzeltem azt a 9 éves kisfiút aki most már 21.
-Amikor ötödikesek voltunk és osztály kirándulásunk volt az egyik fiú amikor mindenki már aludt  bejött hozzánk. Csak én hallottam a lépéseit és mikor láttam az árnyékát is amit a kislámpa megvilágított majd be szartam. Kezei  ki voltak nyújtva és úgy ment mint egy igazi zombi.
A lepedőm alatt kukucskáltam ki és imádkoztam,hogy ne jöjjön oda hozzám. De persze kit nézett ki magának? Engem. Tisztára a fejemre húztam a takarót és úgy féltem,hogy lehetett látni ahogyan remegek. Majd megéreztem ahogy besüpped mellettem az ágy és éreztem,hogy mellém feküdt. Több se kellett torkom szakadtából sikítottam mire a mellettem fekvő 'zombi' felriadt és elkezdett ő is ordítani,hogy én miért ordítok és,hogy mit keresek mellette. Annyira megijedtünk,hogy mindketten lezuhantunk az ágyról mire a tanár szénaboglyás hajjal berontott és már csak annak a látványától is sikítottam mint a kis féreg. -vigyorogtam amint befejeztem de velem ellentétbe Conor alig kapott már levegőt.
-Ennyire azért ne sajnálj. -nevettem fel és tovább néztem paradicsom piros fejét.
-Ne haragudj de ez oltári. -vett mély levegőt,hogy helyre rakja magát.
Mikor mindketten lehiggadtunk Conor kifeküdt és az égboltot szemlélte.
-Nem harapok. -mosolygott rám és megpaskolta maga mellett a helyet.
Elmosolyodtam majd elfeküdtem mellette a fejemet a kinyújtott karjára téve,átöleltem a derekát miközben ő az oldalamon hagyott köröket. Tökéletes első randi volt...